Nyár végi gondolatok – Bőség, szárazság, és a kert ajándékai

Nyár végi gondolatok – Bőség, szárazság, és a kert ajándékai

Ahogy szeptember első napjai megérkeznek, lassan elcsendesedik a nyár zsongása. Ilyenkor mindig megállunk egy pillanatra, és számot vetünk arról, milyen volt az idei szezon:

– Hogyan sikerült a kertben termesztett gyógynövények gondozása?
– Milyen évünk volt a vadnövények szempontjából?
– Mely gyűjtési technikák váltak be igazán, és melyeket finomítanunk kell jövőre?


🌿 A kert vadsága  és meglepetései

A kertünk bősége, vadsága mindig lenyűgöz bennünket. Összhangban a természettel, burjánzanak a termesztett és vadon termő gyógynövények is kertünkben. Persze vannak növények, amiket nagyon szeretnénk nevelni, de egyszerűen nem érzik jól magukat itt, és erre mindig emlékeztetnünk kell magunkat. Ugyanakkor sok honos gyógynövény számára idén megtaláltuk a megfelelő helyet.

A nyár nagy részét idén a szárazság határozta meg. Rengeteget kellett öntöznünk, szerencsére kútvizet használunk, így a víz nem vész kárba, hanem körforgásban marad. Esővizet is gyűjtünk, de sajnos ebben az évben kevés volt belőle. Amikor mégis esett, örömmel locsoltuk meg növényeinket a lágy, éltető vízzel.


✨ Az év ajándéka: az ökörfarkkóró

Idén különös örömet okozott számunkra az ökörfarkkóró (vagy más néven királygyertya) megjelenése. Minden évben történik egy kis csoda , egy régóta vágyott vadnövény egyszer csak „meghonosítja” önmagát a kertünkben. Talán a teával kiszórt, még életképes magokból kel ki, talán madarak hozzák el… vagy talán van ebben egy csepp mágia is.

Az ökörfarkkóró légúttisztító hatású gyógynövény, szárított virágszára természetes kanócként is használható, ezért is hívják királygyertyának. Herbáját használjuk légúti teakeverékbe, és a dohánypótló keverékbe is. Szép, magas, napfénybe nyúló virágzata pedig még a legfáradtabb tekintetet is megemeli.


🌻 Napraforgó, zsályák, és a dúsuló istenfa

A napraforgó idén ismét meglepett minket: nem ültettük, mégis óriásira nőtt. Szirmaiból lázcsillapító készül, magjait pedig félretesszük télire a madaraknak.

A zsálya, a muskotályzsályák és a kövérlevelű zsályák különösen jól érezték magukat ebben a forró nyárban. Szépen megbokrosodtak, csakúgy, mint a csodálatos, erőteljes istenfa, amit reményeink szerint jövőre már be is tudunk emelni a kínálatba.

A komló is remekül futotta be a házat és a kerítést : nyugtató, szedatív hatású tea készül belőle, amit sokan keresnek mostanában, fő komponense a Soul Balance teakverékünknek.


🍃 Vadon nőtt növényeink 

A vadon gyűjtött gyógynövények szempontjából sajnos nem volt erős év. A szárazság sok növényt megégetett a mezőkön, vagy meg sem nőttek akkorára, hogy gyűjthetők legyenek. Így kevesebb volt belőlük nemcsak mennyiségileg, de megjelenésükben is.

Ezért idén nagyobb hangsúlyt fektettünk a kertben szaporított gyógynövényekre. Innen bőségesen tudtunk gyűjteni, de azért kora tavasszal  Dani is rengeteget vadnövényt gyűjtött, miközben én babáztam. Azóta is zajlik a munka, így vagy úgy, de megoldottuk az évet.

Ez a kínálatunkban is meglátszik majd: kevesebb vadon gyűjtött, de több termesztett növénnyel találkozhattok. Ugyanakkor sok vadnövény már otthonra talált nálunk, így őket is gondozhatjuk tovább szeretettel.


✂️ A szezon végi teendők

Ez az időszak most a betakarításról, ápolásról, metszésekről, szaporításokról és átültetésekről szól. Egy színes, mozgalmas, változatos és nagyon is illatos munkás szezon ez.

Hamarosan lezárjuk a padlást is, de előtte még két növényt fogunk nagyobb mennyiségben gyűjteni: a csipkebogyót és az aranyvesszőt.


🍵 Ajánlott termékeink – az őszi hangolódáshoz

 Immortality tea

Megújult összetételével erősíti az immunrendszert, segít felkészülni a hidegebb hónapokra. Egy igazi „átmeneti” tea őszre.

https://wildflowerteahouse.com/products/immortality-teakeverek-1

 Füstölők

Szintén frissítettük őket! Ajánljuk tértisztításhoz, lelki elcsendesedéshez, őszi esti rituálékhoz.

https://wildflowerteahouse.com/collections/fustolokotegek

 Inner Peace fürdőolaj

Nyugtató, mély relaxációt támogató fürdőolajunk segít, hogy test és lélek is megpihenjen ebben a nyárból őszbe forduló, mozgalmas időszakban.

https://wildflowerteahouse.com/products/inner-peace-furdoolaj


🌙 Melegítő szeptemberi esti tea recept

Engedd meg, hogy kedveskedjünk neked egy melegítő, simogató szeptemberi teakeverékkel. Az alábbi hozzávalókra lesz szükséged 1 liter tea elkészítéséhez:

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál citromfű

  • 1 evőkanál kakukkfű

  • 1 evőkanál csipkebogyó

  • egy csipet szegfűszeg

Elkészítés:

  1. Forralj tiszta vizet, majd hűtsd vissza kb. 90 °C-ra.

  2. Öntsd le az előkészített keveréket.

  3. Takard le, hogy az illóolajok megőrződjenek, és hagyd ázni 15 percig.

  4. Leszűrés után melegen fogyaszthatod – egy kanál méz hozzáadásával még finomabb.

Kedves egészségedre  és minden jót kívánunk a Vadvirág Teaházból! 🌸

Back to blog
  • Nyár végi gondolatok – Bőség, szárazság, és a kert ajándékai

    Nyár végi gondolatok – Bőség, szárazság, és a k...

    Ahogy szeptember első napjai megérkeznek, lassan elcsendesedik a nyár zsongása. Ilyenkor mindig megállunk egy pillanatra, és számot vetünk arról, milyen volt az idei szezon: – Hogyan sikerült a kertben termesztett...

    Nyár végi gondolatok – Bőség, szárazság, és a k...

    Ahogy szeptember első napjai megérkeznek, lassan elcsendesedik a nyár zsongása. Ilyenkor mindig megállunk egy pillanatra, és számot vetünk arról, milyen volt az idei szezon: – Hogyan sikerült a kertben termesztett...

  • Lassíts, lélegezz, álmodj: Gyógynövényes megoldások a stressz ellen

    Lassíts, lélegezz, álmodj: Gyógynövényes megold...

    Manapság nem nehéz stresszes életet élni. Egyre több időt töltünk 'harcolj vagy menekülj' üzemmódban, és egyre kevesebbet a 'pihenj és regenerálódj' módban. Ez pedig alaposan meglátszik az embereken, hiszen kialvatlan,...

    Lassíts, lélegezz, álmodj: Gyógynövényes megold...

    Manapság nem nehéz stresszes életet élni. Egyre több időt töltünk 'harcolj vagy menekülj' üzemmódban, és egyre kevesebbet a 'pihenj és regenerálódj' módban. Ez pedig alaposan meglátszik az embereken, hiszen kialvatlan,...

  • Az ezüstpénz átka - könyvajánló

    Az ezüstpénz átka - könyvajánló

    Körömvirág, izsóp, levendula Papp Noémi: Az ezüstpénz átka című regényének minden fejezete egy gyógynövényről kapta a címét. Hogy miért? A történet Mátyás korába viszi az olvasóját, amikor a gyógyítás nagyban...

    Az ezüstpénz átka - könyvajánló

    Körömvirág, izsóp, levendula Papp Noémi: Az ezüstpénz átka című regényének minden fejezete egy gyógynövényről kapta a címét. Hogy miért? A történet Mátyás korába viszi az olvasóját, amikor a gyógyítás nagyban...

1 of 3